2011. április 29.
Aludni akarok. Elmerülni az öntudatlanság végtelen folyójában és kikapcsolni az agyamat. El akarom felejteni az egész mai napot. Nem akarom tudni, hánykor keltem reggel, hogy milyen volt a bolond ballagás, és főleg azt nem mennyire rühellem a futást. Most én vagyok a célpont. Vagyis én vagyok az új Szappanos Emese. Már látom magam előtt, ahogy hétfő reggel mindenki aki beírást kapott gyilkos tekintettel méreget. Köszönöm ebből nem kérek. Kaptam már eleget belőle máshol. Talán szerencsém lesz és ha kimegyek Thai földre elrabolnak a terroristák és majd szépen mindenki boldog lehet. Mert kinek hiányoznék én? Az aki nem tudja magát felválalni és aki mindent megúsz? Tehetek én róla? Tehetek róla, hogy nem vagyok egy olyan aki leszarja hány szaktanárija van?Mert engem érdekel a jövőm, és a tanulmányaim és, hogy a tanárok mit gondolnak rólam? Sajnálom. Ilyen vagyok. Megszoksz vagy megszöksz.
U.I. Csak azt mondja meg már valaki, hogy miért voltam olyan hülye, és miért nem mentem el arra az átkozott hittan táborra?!
2011. május 1.
Kedves Blogom!
Kicsit szorongva éreztem magam, amikor apuval megálltunk a ház előtt. Furcsa volt egyik világból a másikba térni. A hétvégén szinte elfelejtettem az itthoni gondokat és a döntésképtelenségemet. Most érzem csak, hogy beköszöntött a május és mindjárt betöltöm a tizenkettőt. Bár nem tudom.Gőzöm sincs milyen lesz az idei szülinapom. Emlékezetes?
/Félbehagyott munka, de nem érdekel.../
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése