Régen jártam már itt, és ahogy visszaolvasom ezeket a bejegyzéseket mosolyogni támad kedvem. Sehol egy rossz szó, egy bántó megjegyzés. Csakis barátság és szeretet. Valahogy mostanában ez hiányzik nagyon az életemből. Mert az előző két hétet egy szó jellemezheti igazán; a háború. Sokszor éltem már át ilyet, áldozatként vagy csak éppen megfigyelőként. De egyik se éppen egy leány álom. Ebből a háborús helyzetből két fajta létezik; az egyik amikor te magad is gyűlölöd a másik felet a másik pedig amikor két tűz közé szorulsz de végül döntesz és magadban azt szajkózod; jól cselekedtem? jól választottam? Aztán egy idővel rájössz, hogy ki kellett volna maradnod ebből az egészből mert csak bajt hoz rád. Nem szakadott volna pártot választani és akkor talán nem éreznél ekkora hiányt. Nem nézegetnéd a telefonodban az "ellenséged" nevét, miközben nagy vágyat érzel, hogy felhívd és bocsánatot kérj minden bántó szóért és cselekedetért. De nem mertem megtenni. Egyrészt mert ott van a bizonyos másik fél akik között barátaim vannak, akiknek az elvesztését már biztos nem élném túl. Másrészt pedig azért mert gyáva voltam. Féltem a következményektől, amik a tetteimet követik. Féltem attól, hogy elveszítem azokat akik most mellettem állnak. Alig két hete pedig ígéretet tettem és minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt betartsam. Egyáltalán van értelme betartani? Segíteni fog az valamit a lelkiállapotomon? Az egyetlen vigaszom a könyvekben, az olvasható irományokban találom. Mert oda eltudok menekülni, egy kis időre egy másik világban érzem magam ahol mindig Happy End-el végződik a történet. Csak, hogy a való élet más. A sok keserűség és gyűlölet lassan felemészti a világot amibe élünk. És én nem akarok egy ilyen környezetben élni. Nem tudom, hogy jól teszem azt amit teszem, de valakinek muszáj kiöntenem a lelkem. Mostanában ugyan is senkibe nem tudok megbízni. Mert valahogy mindig visszajut a pletyka hozzám, de úgy, hogy az rossz színbe tüntet fel. Hol vannak a régi értékek? Az olyan emberek akikbe feltétel nélkül bízunk? És miért magam egyedül ezen a rohadt világon?! Mert én mindig, mindenhol kilógtam a sorból. Harmadik voltam, és mindig kilógtam a sorból. Sose nevezhettem senkit a legjobb barátnőmnek, senkinek nem adhattam LB nyakláncot és bár nem mutattam ki ez nagyon fájt. Egyszer láttam az bizonyos remény csillagot, de az is elúszott. Csak tudnám, miért most történik mind ez. Miért most, alig két héttel a születésnapom előtt? Miért nehéz megismerni azt a fogalmat, hogy béke?És most valami keserű szorítja össze a mellkasomat aminek a neve; bűntudat. Bűntudaton van a tetteimért é az ellenséges viselkedésem miatt amikor ellenem tényleg nem tett semmit. Hülye voltam, Ez tény. De merek tenni ellene valamit? Jó kérdés; mégis hol a válasz? De azt hiszem az a legkevesebb, hogy bocsánatot kérek. Tehát mély levegőt veszek és vállalom a következményeket. Még ha azok fájdalmasok is.
A legtöbb, amit a barátomért tehetek, hogy a barátja vagyok. Nincs vagyonom, hogy másként segítsem. És ha tudja, hogy boldog és elégedett vagyok a barátságával, nem is akar más viszonzást.
/Henry David Thoreau/
Üzenet; Ha ezt olvasod szívem, tudd meg nagyon örülök, hogy a barátom vagy, de nem tudok egyszerre mindenkinek megfelelni, és néha én is belesek a hálóba...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése